Itthon

2019-01-16 15:12:00

Exkluzív: Gyárfás Tamás megszólalt a Farkasréti temetőben talált hanganyagokról

A médiavállalkozó örül annak, hogy megtalálták a kazettákat, mert szerinte ezek majd igazolják azt, hogy semmi köze nincs Fenyő János meggyilkolásához.

A Farkasréti temető egyik síremlékében találhatták meg a nyomozók azokat a kiváló minőségű és teljes hangfelvételeket, amelyek a Portik Tamás és Gyárfás Tamás között évek során lezajlott beszélgetéseket rögzítik – tudta meg a Magyar Idők. A lap szerint a temetőből előkerült hangfelvételek a több mint 20 év alatt vélhetően Portik vagy emberei által rögzített, kisteherautónyi hangfelvétel részei voltak eredetileg, ám 2017-ben különválogatták a Gyárfással folytatott beszélgetéseket a többitől, vélhetően azért, hogy megzsarolják vele Gyárfást.

Gyárfás Tamás az ATV Híradó riporterének, Balogh Juditnak azt nyilatkozta, annyit tud a hangfelvételekről, ami az újságban megjelent, hivatalosan nem értesítették ezekről a felvételekről. 

Az ATV Híradójának egy névtelen forrás azt nyilatkozta, hogy hamarosan vádat emelhetnek a vállalkozó ellen, erről Gyárfás nem tud semmit. Gyárfás továbbra is fenntartja azt az álláspontját, miszerint semmi köze nincs Fenyő János meggyilkolásához.

„Örülök, hogy meglettek ezek a kazetták, mert ezek majd ezt igazolják”

– jelentette ki a médiavállalkozó.

Úgy gondolja, a felvételek őt fogják tisztázni, mint mondta, soha senkit nem bízott meg azzal, hogy „ilyen szörnyűséget kövessen el Fenyő János ellen”.


Gyárfás Tamás jelenleg szabadlábon védekezhet, sőt 200 millió forintos óvadékot is kifizetett, ezért szabadon mozoghat, nem sújtja a lakhelyelhagyási tilalom sem. A kényszerintézkedést a Fenyő János ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el.

További részletek az ATV 17:30-kor kezdődő Híradójában.

atv.hu