Itthon

2019-03-23 07:00:00

Óriásbombák miatt evakuálnak több ezer embert Budapesten

A 6-os főút egy szakaszát lezárják, Budafok több utcáját pedig kiürítik szombaton reggeltől várhatóan kora délutánig - ekkor emelik ki ugyanis a tűzszerészek azt a két darab, egyenként egy tonnás amerikai légibombát, amelyeket tavaly októberben találtak a Duna medrében. A terület lezárása a közösségi közlekedés több járatát is érinti, a vonat nem, a buszok pedig módosított útvonalon járnak majd.

A Kamaraerdőben találták három éve azt az ezer kilós légibombát, amelyet később kameránk előtt semmisítettek meg. Az óriási bomba robbanása még egy kilométerről nézve sem volt megnyugtató látvány – ekkora robbanótestekkel pedig a tűzszerészek sem találkoznak minden nap.

Tavaly októberben két ezer kilós bombát is találtak a tűzszerészek Budafoknál a Dunában. Ezt fogják szombaton kiemelni, hogy ez biztonsággal megtörténhessen, ahhoz viszont egykilométeres sugarú körben ki kell üríteni Budafokot. Ez körülbelül négyezer embert érint majd.


A kiemelés és a hatástalanítás idejére Budafok és a XI. kerület azon részét ürítik ki, amelyek közel esnek az érintett Duna-szakaszhoz.

A bomba kiemelése óriási rendőri biztosítással történik majd, az egyenruhások arra is figyelnek, nehogy szombat délelőtt valaki véletlenül a lezárt területre tévedjen.

A zárás ideje alatt tilos lesz közlekedni a 6-os főúton a Savoya park és a budafoki lehajtó közötti szakaszon, de a vasúti közlekedés is szünetelni fog Kelenföld és Érd-Alsó–Tárnok között.

A BKK egyes járatai is módosított, vagy rövidített útvonalon járnak majd szombaton, várhatóan 9.30 és 14 óra között, így aki busszal közlekedik, az mindenképpen kalkuláljon a változásokkal.

"Ha minden terv szerint sikerül, akkor körülbelül a déli óráktól a kora délutáni órákig ez a folyamat lezajlik, és ezt követően minden lehetséges fórumon, így a kormányhivatal.hu honlapon és egy sajtóközlemény keretében széleskörűen tájékoztatjuk a lakosságot, hogy mindenki biztonságosan visszatérhet a lakóhelyére, illetőleg az útvonalak használhatóak lesznek" - nyilatkozta kameránknak Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának igazgatója.

Az októberben megtalált bombákat azért csak most emelik ki, mert a szakemberek szerint most ideális a vízmélység ahhoz, hogy a tűzszerészhajó a bombák fölé helyezkedhessen.

atv.hu